FB.jpg
Mintavételeink során a vízben turkálva, vagy a hullámteret járva gyakran bukkanunk szokatlan dolgokra. Az eddig megtalált tárgyak listája a hétköznapi kommunális hulladékot nem számítva, a különböző tüzérségi lőszerektől a még rendszámmal ellátott lökhárítóig meglehetősen hosszúra nyúlik.
2016 őszén a Duna Paks alatti szakaszán – pontosabban Uszód és Foktő között, ha ez többet mondana valakinek – kotróhálós mintavételt végeztünk a sodorvonalból. A kotróhálózás művelete abból áll, hogy leeresztünk a mederfenékre egy üresen sem túl könnyű fémkeretre rögzített zsákot, amit ezt követően csónakkal adott hosszúságú szakaszon vonszolunk az aljazaton. Ezt követően már csak fel kell húzni a hálót a bele gyűlt nem kevés mederanyaggal együtt, amit vödrökbe ürítve lehet válogatni. Meglehetősen nehézkes és fárasztó műveletről van szó tehát, csak nagyobb mélységekből történő mintavétel során kényszerülünk ennek a módszernek az alkalmazására. A fizikai megterhelésen túl további problémája a kotróhálózásnak, hogy alkalmazása során tulajdonképpen vakon kotorászunk a mederfenéken. Vagyis soha nem lehet tudni mit is fogunk felhúzni onnan, egyáltalán fel tudjuk-e húzni a hálónkat ismét, vagy úgy beakad valami víz alatti rönkbe, roncsba, hogy nem tudjuk többé kiszabadítani.
2016 őszén leakadtunk. Végül is utólag már nem tűnik olyan komoly leakadásnak – hiszen 20-25 perces körözés-ráncigálás után megmozdult a háló – de akkor azt hittük, hogy aznap már csak a kötélvéggel térünk haza. Végül is kiszabadult és mikor a kotróhálót végre megragadhattuk, 10-15 méterre a csónak mögött felbukkant egy tuskó a vízen. Vagy letörtük valami nagyobb rönkről, vagy az is csak beakadt valamibe, amíg ki nem szabadítottuk a hálónkkal. Természetesen meg kellett nézni közelebbről, ami azt jelenti, hogy legalább egy fotó erejéig ki kellett rángatni a vízből. Így pár perces küzdelem árán végül a csónakban tudhattunk egy 2,5 m hosszú, 20-25 cm átmérőjű elázott, nyálkás farönköt.
DSCN0056.JPG
4_Térkép1.jpg
A történet tulajdonképpen itt kezdődik. Ugyanis, amíg a rönk egyik vége élőbevonattal fedett, mállófélben lévő (fenyő)fatörzs volt, addig a másik láthatóan szekercével ék alakúra faragott, bevonattól mentes és szinte sértetlen volt. Vagyis megmunkált farönköt találtunk, amit annak idején valakik több, mint egy méter mélyen levertek a Duna közepébe. Ilyet márpedig csak úgy szórakozásból nem csinál az ember, ez valami nagyobb építmény maradványa lehetett. Akár még egy cölöphídé is. Ami ugyan nem Attila koporsója, de biztosak voltunk benne, hogy olyan ember kezemunkája, aki már évszázadok óta nem él. Hazaérve lelkesen vetettük magunkat a guglira és kerestük a lehetséges hidat amelynek egykor része lehetett a leletünk. A Duna ezen szakasza meglehetősen forgalmas átkelőhelynek bizonyult az elmúlt évszázadokban. A környéken az első tartós cölöphidat a Rómaiak építették, mivel annak idején errefelé keresztezte a Dacia felé vezető út a Dunát. Ennek kis szépséghibája, hogy az a bizonyos cölöphíd a Duna imsósi szakaszán épülhetett, valahol a mai Dunakömlőd (Lussonium) határában. Ezt a Duna-szakaszt még az 1800-as évek elején levágták, mára már csak egy erdősáv jelzi a teljesen feltöltődött meder helyét, vagyis annak a hídnak a maradványai mára már néhány méterrel a föld alatt lehetnek. Ezt követően a török időkből maradt fenn írásos emléke a Duna két partját Kalocsánál összekötő hajóhídnak. A törököket kiűző osztrák-magyar-bajor-horvát seregek szintén a Duna kalocsai szakaszát találták alkalmasnak hajóhíd építésére. Ennek lebontását követően pedig 1705-ben a Rákóczi szabadságharc során épült újabb hajóhíd megint csak az imsósi szakaszra. Végül pedig pár kilométerrel lentebb, 1947-ben húztak fel egy pontonhidat, de az már tényleg olyan messze volt, hogy annak ehhez a rönkhöz nem igazán lehetett köze.
2_Cölöp a Dunából.jpg
5_Cölöp itthon.jpg
Mivel eleinte még csak a római cölöphídról tudtunk, ezt a nagy fogást is jelentettük lelkesen a Paksi múzeum munkatársainak. Ők köszönték szépen, majd pár nap gondolkodás után közölték, hogy az ugyan biztos nem római kori híd, mert arrafelé olyan nemigen volt, de még mindig lehet a római cölöphidat egykor védő kikötőerőd egy darabja. Persze, lehet az attól még akármi más is – e-mailben küldött fotókról nehéz ilyen leletet azonosítani – biztosat csak a kormeghatározás tud mondani. Sebaj! A kikötő erőd is kiváló trófea lesz! Hát végezzünk kormeghatározást! Végeztünk. Ugyan nem mi magunk, hanem Dr. Molnár Mihály, az Atommag Kutató Intézet Hertelendi Ede Környezetanalitikai Laboratórium vezetőjének jóvoltából, aki a történetet megismerve, meglepően simán belement egy potya C-14-es kormeghatározásba.
Sajnos a Paksi Múzeum régészeinek igaza volt – ez biztos, hogy nem római kori híd része. A C-14 módszer alapján a cölöpünk valamikor a XVII. század közepe és a XX. század között kerülhetett a mederbe. (Ilyen fiatal mintáknál a C-14 módszer elég pontatlan.) Így még éppen lehetett az 1669-ben még működő török hajóhíd-, vagy akár a Lotharingiai Károly parancsára veretett hadihíd rögzítő cölöpje is. De az is lehet, hogy csak egy hajómalmot rögzített valamikor – arrafelé akadtak ilyenek szép számmal. De persze nagy a valószinűsége, hogy csak a huszadik században került a mederbe valami kevésbé magasztos céllal. A Paksi Múzeum régészei ezen még törik a fejüket. A beszámoló megírásával viszont már nem várjuk meg hogy dűlőre jussanak. A kormeghatározással már elbukott a sztori legérdekesebb, "római kori híd" kimenetele, a potenciális török/Habsburg kori eredetet már nem kockáztatjuk. Hiszen olyan tuskók, amelyek pár éve a vízben áznak, százával hevernek a Duna parton, de török kori lelettel nem sokan térnek haza.
